? Pairg

Tam-tam télapó

2006 december 06. szerda   Nincs komment »
Tagek: marketing

Bár nem szokásom, de most had említsek meg egy jó marketingfogást. Ma a Károly kőrút, és a Deák Ferenc tér sarkánál találkoztam egy nagyon jó ötlettel. Először egy szokatlan hangra lettem figyelmes. Azt hittem, hogy csak az egyik dugóban álló autóból szól a zene, bár azt nem tudtam beazonosítani, hogy pontosan mi is az. Tévedtem. Továbbhaladva már azt is megállapítottam, hogy ez a hang valamilyen nagy hangszóróból szól. Ám rendezvénynek, vagy tüntetésnek nyoma sem volt. Végül már kezdtem felismerni az ismeretlen hangokat, és hamarosan megpillantottam a feltehetően utcai zenészek körül álló embergyűrűt is. Épp a hullapelyhest énekelték. Odaérve egy kis télapó zenekart láttam, mind piros ruhában, és különböző hangszerekkel felszerelve. Volt ott minden. Például most láttam életemben először tam-tamozó mikulást. :-) A lelkes fiatal csapat nagy élvezettel nyomta az örökzöld karácsonyi dalokat. Próbálták bevonni a közönséget is. Jó hangulatot teremtettek az amúgy csak rohanó emberek tömegében.

De vajon miért is vannak ott, ha nem látni egyetlen nyitott hangszertokot, és kalapot sem?

A kérdésre a háttér adtak választ. A háttérben ugyanis egy fényesen kivilágított hangszerbolt kirakata látszott. Szóval innen jön az a hangszer-kavalkád, ami a mikulások kezében megtalálható. Egy kis télapós meglepetés, egy kis marketinggel megfűszerezve. Reklámnak biztos jó, bár kétlem, hogy komolyabb bevétel is származna ilyenből. Inkább csak presztízsemelés, meg márkanév építés. De mindenképp hasznos mind nekünk, mind a cégnek.

Erről jutott eszembe, hogy kitűnő promóciós ajándék lehet egy piros mikulás-sapka a cég logójával ellátva. Főleg a fiatalabb korosztály szívesen viseli ezeket ilyenkor.

A marketingnek vége, mindenkinek boldog télapót!

Elitet a magyaroknak!

2006 december 02. szombat   2 komment »
Tagek: blog, Õtlet-tár, média, civil média

HH most írja, hogy a Gawker-blogháló elérte a 88 milliós oldalletöltést. Tavaly 38 millió volt, és alig pár éve indult el az egész.

A Gawker Médiára mondhatnánk azt is, hogy elit blogháló, hisz a legjobb írókat gyűjti egy helyre. Bár ez a kifejezés sokaknak nem tetszhet, de jól példázza a Gawker bloggerek státuszát. Ez amolyan átmenet az újságíró, és a blogger között. A fizetett bloggerek is bloggerek?

Először azt hittem, hogy ilyen szolgáltató lesz a blog.hu is, de aztán nyitottatok a nagyközönség felé, és ez az elképzelésem szertefoszlott. Pedig talán nem is lenne baj, ha itthon is lenne egy ilyen elit dolog. Velük lehetne reklámozni a blogot, mint műfajt. Kb. 20 bloggal át lehetne fogni az emberek 80%-nak érdeklődési körét.

Jelszó: Index, meg Origo helyett olvass xy blogokat!

Így bevonnánk őket a közösségbe, és sikeresen irányíthatnánk át az átlag userek hatalmas részét a blogok felé. Ez nagy előrelépést jelentene a magyar net éltetében. Végre egy kicsit nyitottabbá válnának a felhasználók az internetes alkalmazások iránt. Nem csak az e-mail, a chat, meg az iwiw létezne számukra. Lehetőség nyílna a felhasználók széles körében elterjeszteni az RSS használatát, és a Web 2-es alkalmazások hatalmas tárházát. Ráadásul ez az összes blogszolgáltatónak (de főleg az elit blogokat üzemeltetőnek) nagy bevételt hozhatna (nagyobb látogatottság –> magasabb reklámárak).

Blog szünet (1 hét)

2006 november 28. kedd   3 komment »
Tagek: Blog Construction!

Sajnos most nem nagyon tudok gépelni, mivel a kezem teljesen be van dagadva. Ezért hát elnézést kérek mindenkitől, aki esetleg olvas, de most egy hétre Blog szünet következik! Ha mégis Web 2-re szomjaznátok olvassatok Webisztánt, vagy Webizent, meg ilyesmiket.

Blogkereső párbaj

2006 november 21. kedd   1 komment »
Tagek: blog, keresés

Az ígérteknek megfelelően hétfőn (nov. 20.) frissült a Blogsearch.hu. Átnéztem a hibákat, és tényleg kijavították őket. Immáron rendesen működnek a Javascriptes dolgok, és az avatar is megjelenik. Persze a funkciók egy része még nincs kész. Pedig ezek megléte még nagyobbat lendítene az oldal látogatottságán, hisz jelenleg az elemzésben említett 3 közösségépítő funkció nincs kész. Tehát erre még várnunk kell egy kicsit.

És hogy-hogy nem a konkurens Miner.hu is épp hétfőn frissült, bár náluk csak az oldalt szabták át (a motort nem). Kezdődik a harc!

A miner előnyben van, hisz a blogsearch nagyon sokáig tartott kényszerpihenőt. Ám az új szolgáltatásokkal hamar behozhatja a hátrányt, és visszaszerezheti régi táborát. Mivel a leginkább közösséginek mondható funkciók még nincsenek készen, szinte csak a keresőrobot számít. Hogy ki fog győzni, az nagyban függ a következő időszaktól. Ha a miner tovább folytatja az eddigi növekedését (blogok, és felhasználók számában), akkor a blogsearch már lemondhat a “legnépszerűbb” címről. Hogy ez ne következzen be:

  • A keresőnek minnél több blogot indexelnie kell, és ehhez persze az összes (hazai) blogszolgáltatót is el kell érnie (jelenleg asszem csak a blogter.hu-t nem ismeri).
  • Az új keresőmotornak egy igen kiforrot állapotban kell lennie, hisz a miner motorja már több hónapja működik. Tehát több hónapnyi javítgatást kell nélkülöznie, mivel neki már most is (pár naposan) a miner szintjén kell tartania.
  • A közösségi funkciókat minnél hamarabb ell kell készíteni. Ezek bevezetése, - ha addig is tartani tudja a versenyt, - akár (a javára) el is döntheti a versenyt. Kivéve, ha minerhez is készülnek hasonló alkalmazások.
  • Továbbá nagy előnye lehet, ha elég vas kerül alá, hogy nem akadozik úgy, mint mostanában a miner. Persze ez a túlterheltségnek a jele, ami jelzi, hogy milyen sokan is látogatják a keresőt. Kérdés, hogy a blogsearch hogy fog majd megbírkózni a nagy tömeggel.

    Nekünk mindenesetre jó, hogy van két versenytárs, aki egyfolytában fejleszti a maga alkalamzását. Keresésre fel, irány a blogger társadalom!

    Megújul a Blogsearch.hu

    2006 november 19. vasárnap   1 komment »
    Tagek: blog, Elemzo, keresés

    blogsearch logo

    Titkos forrásaink megsúgták, hogy hamarosan (várhatóan nov. 20-tól) megújul a Blogsearch blogkereső szolgáltatás. Az új weboldal sokkal színesebb, és átláthatóbb lesz. Végre egy normális dizájn a hazai blogkeresőknél!

    Az oldal egyébként bővelkedni fog a különböző kényelmi funkciókban. Talán ez több is, mint egy szimpla kereső.

    blogsearch search blog kereső magyar web2.0 blogsearch keres blogkereső blog közösség social network blogsearch katalógus blogkatalógus blogcatalog

    Egy gyors regisztráció után sok adatot megadhatunk magunkról (szerencsére csak az e-mail cím, és a jelszó kötelező), ráadásul avatart is feltölthetünk a profilunkhoz. Majd aztán több blogot is hozzáadhatunk a rendszerhez. Van itt minden: RSS, tagek, leírás,… .

    Ezután építsünk közösséget három lépésben:

    1. a legjobb blogok közti keresés, a profilok böngészése
    2. bejegyzések ajánlása
    3. blogok értékelése.

    blogsearch search blog kereső web profil web2 blogsearch keres blogkereső blog közösség social network blogsearch katalógus blogkatalógus blog catalog

    Ha ezt meguntuk, nézzük meg mit keresnek éppen a többiek, vagy böngésszünk a blogkatalógusban. Esetleg nézzünk rá a legújabb bejegyzésekre, blogokra, felhasználókra.

    Ha netán-tán tényleg a kulcsszavas keresésért fáradtunk ide, akkor szegezzük tekintetünket a bal felső sarokba. Itt található a keresőmező. A keresgélés nem tart sokáig (a konkurens Minernél egyelőre gyorsabb), és már elő is ugrik a találati lista. Felül megjelenik három fül. Most az elsőn állunk. A második fül a részletes keresés, a harmadik pedig a többiek által keresett kulcsszavak, tagfelhőhöz hasonló elrendezésben (minél nagyobb, annál többen keresték). A részletes keresésnél a bejegyzések dátuma (pl. az elmúlt 3 hónapban keletkezett bejegyzések), és a találatok rendezése szerint (pl. népszerűség szerint) szűkíthetjük tovább a kört. Itt kell még megemlítenem a “blog” kapcsolót, amivel a keresést egy-egy blog, vagy blogszolgáltató oldalára tudjuk korlátozni (pl.: balaton blog:freeblog.hu).

    blogsearch search blog kereső magyar blogsearch keres blogkereső blog blogsearch kereső search blog

    A honlap kész súgógép. Mindenhol segítséget találunk. Plusz okosan használja az Ajaxot, és szinte mindenhez csatol egy feedet. Lehet pingelni is (–>XML-RPC), vagy az oldalunon elhelyezni egy kis Blogsearch ikont. Mint már említettem a garfika színes, élvezetes, modern. Sajnos az általam tesztelt verzióban még van mit javítani. Például több helyen is rossz a Javascript parancs, így egy-két funkció elérhetetlenné válik. A bejelentkezésnél csak nagyon nehéz jelszót fogad el. Nekem egy olyat is visszadobott, amit idáig minden szájt elfogadott. Ezután az avatart se akarta elfogadni, így kénytelen voltam “képtelenül” megjelenni az oldalon. Persze ezek a hibák mind annak tudhatók be, hogy a rendszer még koránt sincs kész. A készítőtől ígéretet kaptam arra, hogy a tesztüzem végével ezek a bug-ok mind megszünnek. Az oldalon sok funkció még nem érhető el.

    Erre már mondhatjuk, hogy Web 2.0-s kereső. Nemcsak a blogok közti keresés, meg a Beta felirat miatt. Ez az alkalmazás egy olyan pluszt ad a keresésnek, ami arra ösztönöz bennünket, hogy több időt töltsünk el a weboldalon. Talán picit túlzás, de ez a Technorati magyar változata. Külföldön már bevált. Nálunk mért ne válna be?

    ? ?